Mivel a KWHE Berkano tradíciója által szervezett WicCafé tagjai között egyre nagyobb volt a lelkesedés, úgy döntöttünk, belevágunk az energetikai gyakorlások szervezésébe. Azóta nagyjából két hónap telt el, miközben mind többen és többen kezdtek el érdeklődni a dolog iránt; akár állandó résztvevőként, akár csak alkalmanként. Így aztán elkezdtünk aktívabban foglalkozni a dologgal, és koncepciókat alakítottunk ki az első "kurzus" anyagához.
A gyakorlásokat igyekeztünk szisztematikusan úgy felépíteni, hogy olyanok is könnyen hozzákezdhessenek saját energiarendszerük megismeréséhez, annak használatához, akik eddig egyáltalán nem, vagy csak minimális szinten foglalkoztak ezzel a dologgal. Így született meg végül az a négy részből álló sorozat, melynek során az "egyszerű" relaxációs gyakorlatoktól eljuthatunk az ember energiáinak tudatos felhasználásáig.
Az első lépés a test és az elme karbantartása relaxációval és meditációval. Ezen gyakorlatok használata közben a résztvevők megtanulhatják, hogyan kerülhetnek olyan tudati szintre, amelyen ezen energiák használata sokkalta egyszerűbbé válik. Megfelelő gyakorlás után olyan szintre is eljuttathatók, hogy gyakorlatilag bárhol és bármikor használhatók lesznek, akár extrém körülmények között is.
A második lépés az emberi energiarendszer, és ezen belül a csakrák pontosabb megismerése. Ezen időszak alatt igyekszünk egy olyan átfogó képet adni az energiarendszerről - mind az emberi, mind az univerzális energiák tekintetében -, amely által kiteljesedik az előző lépésben átadott tudás, és amelyre a következő lépések során igen nagy szükség lesz.
A harmadik, és valószínűleg legfontosabb részben tanítjuk, hogyan lehet megtisztítani az ember energiarendszerét, illetve hogyan lehet ezt az állapotot folyamatosan fenntartani. Ezt rendszeres tisztítással és harmonizálással lehet elérni. Ezzel gyakorlatilag felkészítjük a szervezetet és az energiarendszert a következő lépésre, amikor az energiákat már különféle, az emberen akár kívül álló célokra használhatjuk fel.
A negyedik, egyben - egyelőre - utolsó lépés azt hivatott bemutatni, mik is lehetnek ezek a célok. Az energiák ugyanis nem csak arra használhatók, hogy saját magunkkal állandó harmóniában élhessünk, hanem mindennapi életünket is megkönnyíthetik.
A gyakorlásokat igyekszünk rendszeresen, lehetőleg heti szinten megtartani, így a résztvevőknek, amellett, hogy folyamatosan kapják meg a szükséges információkat, lehetőségük van a gyakorlatokat akár egyedül, sokkal nyugodtabb körülmények között is végezni az egyes alkalmak között. A gyakorlásokon aztán megbeszéljük tapasztalatainkat, hogy kinek melyik módszer vált be a leginkább.
Bár a teljes kurzus egy jól meghatározott irányvonal mentén zajlik majd, próbálunk úgy haladni, hogy eközben az egyéni problémákat is figyelembe vesszük. Erre igen nagy szükség van, mivel a különböző gyakorlatok mindenkiben más hatást,érzelmeket váltanak ki, hiszen bár mindannyian nagyjából hasonlóan "működünk", eltérések mindig adódhatnak: az egyes gyakorlatok esetleg kisebb-nagyobb eltéréssel válnak be, esetleg olyan is előfordulhat, hogy egyeseknél egyáltalán nem is működnek.
A fent leírtak miatt a később csatlakozók számára egy kicsit nehéz lehet a beilleszkedés. Ezt igyekszünk úgy kiküszöbölni, hogy az utólag jelentkezőkkel a gyakorlásokat vezetők valamelyike röviden elbeszélget, hogy kiderüljön, mit is vár az illető a részvételtől, illetve hogy "különórák" nélkül képes lesz-e felvenni azt az egyébként nem túl nagy tempót, amivel a társaság többi része halad.
A gyakorlásra a lap alján megadott elérhetőségek bármelyikén lehet jelentkezni. Ezeken a gyakorlásokat vezetők készséggel állnak minden érdeklődő rendelkezésére.
A gyakorlások helyszíne egyelőre minden esetben Budapesten lesz, a pontos helyről természetesen minden résztvevő tájékoztatást kap. A téli helyszíneket igyekszünk úgy megválasztani, hogy mindenki nyugodt körülmények között végezhesse a tanulást. A nyári helyszíneknél szintén ez lesz a legfontosabb helyszín, akkor azonban próbálunk szabadtéri helyeket kiválasztani, ugyanis az eddigi tapasztalatok szerint ezek nagyban elősegítik a tanulást és a munkát.
A minap feltették nekem a kérdést, hogy az oldal bal oldalán található szimbólum tulajdonképpen mit is jelent. Elárulom: semmit. Egy unalmas óra szüleménye, aztán mivel a formája és színe remekül passzolt az oldal hangulatához, feltettem háttérnek.
